2014. július 5., szombat

23.rész

Gyorsan elküldtem és már ki is szálltunk a kocsiból. Egy hotelbe vittek, ahonnan simán haza tudok jutni ha megszököm. Majd kitervelek valamit. Addig is jó kislánynak kell lennem. 
Éreztem, hogy rezeg a zsebem.. SMS-t kaptam.
Az SMS Harrytől jött.

"Minden rendben van? Nem hívtál és nem is írtál. Remélem minden oké van veled! Harry.xx"

Nem volt alkalmam visszaírni neki. Folyton figyeltek. Ijesztő pasasok voltak ott. Mintha nem is szállodában lennénk. Hamarosan egy ember állt elém, akitől kissé megijedtem.
-Szia. Én Robin vagyok! Hogy hívnak kincsem?- kérdezte.
-Jó napot! Bogi vagyok.- válaszoltam határozottan.
-Ó.. Szóval te csábítgattad el a fiamat! Hát.. Most már értem miért nem tud beállni a szája, ha rólad van szó!-mondta.
Hogy mi????? Ki ez az ember és ki a fia????????? Mi közöm van hozzájuk?? Te úr isten..!!-gondoltam magamba, majd egy erős férfi hang zökkentett ki gondolkodásomból.
-Gyere kedvesem megmutatom a szobád!- mondta Robin.
Engedelmeskedtem neki, mert féltem, hogy olyat tenne, amit sokszor hallani innen-onnan. Tehát csak követtem, míg egy ajtón bevezetett és egy szép lila színű szobába nem értünk.
-Remélem tetszik! Értesüléseim szerint a lila a kedvenc színed! Eredetileg fehér volt, de mivel tudtunk, hogy jössz, ezért átfestettettem lilára! Ha a fiam is ide jön, majd remélem örülni fogsz neki!-mondta.
-Megkérdezhetném, hogy ki a fia?- kérdeztem finoman.
-Majd megtudod idővel!-mondta.

Mondta majd elköszönt és elment. Nem tudtam mit csinálni így bekapcsoltam a plazma tv-met ami a falon volt. Semmi érdekes műsör se volt majd a Spongebob-nál maradtam. Azt néztem vagy másfél órát, majd kopogtattak az ajtómon.
-Hello. Karen vagyok! Én a szobalánya vagyok hölgyem! Ha bármilyen gondja akad szóljon nekem és én intézkedem!- mondta a középkorú hölgy.
-Rendben, köszönöm!. válaszoltam.
-Szeretne egy kis frissítőt, teát vagy kávét?-kérdezte
-Egy csésze kávét elfogadok köszönöm!-mondtam
-Két édesítő és 2 kanál tejpor?-kérdezte
-Igen..És megkérdezhetem honnan tudja?- kíváncsiskodtam.
-Kisasszony.. a barátja mindenről tájékoztatott minket, hogy jobban otthon érezze magát.-válaszolta.
-Értem.- mondtam.
-Parancsoljon, Egészségére. De nekem most el kell szaladnom. Majd később még találkozunk. Viszlát.- búcsúzott.
-Köszönöm Viszlát.-köszöntem el.
Meleg kávém kortyolgatása közepette azon gondolkodtam, hogy ki lehet azén titkos barátom, aki mindenféle információt oszt meg rólam mindenkinek. De nem jártam sikerrel.
majd Robin nyitott be a szobámba.
-Bogi.. 1 órád van hogy valami csinosba öltözz, mert vacsorázni mész! Nagyon elegáns legyél! 6-ra érted jövök!- mondta, ezzel kiviharzott a szobámból.
-Há remek.. Ruhán is gondolkodhatok..Nagyszerű.-őrjöngtem magamba.
Felkutattam a szekrényemben az összes ruhát, mire megtaláltam a legelegánsabb ruhámat. Egy sötétkék rövid egybe ruha fehér gallérral és egy fekete magassarkú cipővel és pár sötét kiegészítővel.
Hamar eltelt az egy óra és Robin már itt is volt értem.
-Gyere, a taxi vár már minket.-mondta.
Ezzel beültünk a taxiba és meg sem álltunk egy  fehér épület előtt. A szőnyeg vörös színe csak virított az ajtó előtt.
-Megérkeztünk. Remélem tetszeni fog a hely.- mondta-
Bólintottam és az ajtóban egy pincér várt már minket.
-Áhh.. Üdv Robin újra itt.! És ki ez a gyönyörű hölgy itt melletted?- kérdezte nyálasan a pincér.
-Ő itt Bogi.. A fiam barátnője.- válaszolta.
-Nahát.. Ezúttal gyönyörű barátnőt talált magának.- mondta.- Gyertek, odakísérlek az asztalotokhoz.
Egy négyszemélyes asztalhoz vezetett bennünket. A terítés gyönyörű volt. Piros színű volt az abrosz, a szalvéta és a rózsa is a vázában. Ketten leültünk az asztalhoz, majd kihozták az étlapokat.
-Ez a sült marhaborda sült szalonnával és párolt rizzsel nagyon finomnak tűnik. Én olyat kérek.- mondta Robin Peternek, a pincérnek, akinek a nevét utólag tudtam meg.
-Én egy...-kezdtem bele.
-Bocsánat, hogy késtem,, Ugye nem maradtam le semmiről sem?- vágott bele a szavamba egy mély hangú, kedves természetű fiatalember. Az én nagy "Ő"-m.

2014. március 16., vasárnap

22.rész

 Nem mertünk beljebb menni hátha van ott valami.. Vagy valaki.. Ezért gyorsan visszaindultunk hazafelé.. Szedtük a lábunkat hazafele is.. Rossz előérzetem volt...Ami nem jelent jót.... Valaki figyel minket.!

Kis idő múlva kimentünk és körbenéztünk, hogy van-e valaki a közelünkbe, aki zavaró tényező lehet. Senkit nem láttam ezért elindultunk haza. Az út csendesen telt, Betten látszott, hogy nagyon ideges az előbbi incidens miatt. Belátom én is féltem egy kicsit, de nem mutattam. Lassan az utcánk sarkához értünk és egy fekete kocsi állt a szomszédunk előtt. Kicsit furcsálltam ezért siettünk haza. Az ajtónk be volt zárva. Gyorsan a kulcsom után kapkodtam, de addigra anya kinyitotta az ajtót. Tekintete ijedt volt. Nem szólt semmit, csak állt meredten.
-Anya... Ugye nem ő van itt már megint?- kérdeztem.
Nem szólt semmit csak beljebb mentünk és leültünk a kanapéra, majd belekezdett.
-De igen.. Rob van itt.. Ismét. Az előbb volt itt és a fiát kereste. Nem tudtam miről beszél, ezért kiküldtem, de csak erőszakoskodott továbbra is.- mondta remegve.
-Nem bántott ugye?- kérdeztem mérgesen.
-Nem.. Csak téged is keresett. Fel akart menni a szobádba. Kérdezősködött, hogy merre vagy, meg hogy jól vagy-e.- mondta.
-Mit akarhat tőlem.?- kérdeztem csodálkozva.
-Kiről van szó.?- kérdezte Bett.
-Bett. Az ember, akiről beszéltünk anya régi munkatársa, még Londonból, akivel szorosabb kapcsolatba volt még apa előtt. Nem bír rólunk leszállni, pedig van egy fia és egy lánya is.!- mondtam.
Bett csak csodálkozott, hogy mik vannak, de csodálkozását ajtókopogtatás zavarta meg.
-Segíthetek?- nyitottam ki az ajtót.
-Igen. Te vagy Bogi?- kérdezte egy hapsi aki kopogtatott.
-Igen én vagyok.- mondtam.
-Velünk kell jönnöd.!- mondta és már húzott is magával a fekete kocsiba.
-Ne vigyenek, hagyjanak.- mondtam ellenkezve.
Nem kaptam választ csak betoltak az autóba és már el is hagytuk az utcánkat.
-Styles úr.! Megvan a lány! Indulunk Londonba.! Kíván vele beszélni pár szót?- mondta az egyik férfi a telefonba.
-Maradjatok Budapesten.! Vigyázzatok rá! Segítségünkre lehet még!- hangzott a válasz mire elképedtem.
Ki az a Styles úr? És ugye semmi köze az embernek Harryhez? Könyörgöm ne legyen!- gondoltam magamban.
-Engedjenek el azonnal! Vagy különben hívom a rendőrséget!- fenyegetőztem.
-Semmi szükség rá kislány! Robot mindenki ismeri itt senki nem fogja lecsukni, mert kölcsön vett egy haszontalan kislányt.!- morogta a fekete férfi.
-Nem vagyok haszontalan.! Engedjenek el, vagy különben felhívom a barátomat!- mondtam, de nem gondolkoztam, mert ugye Harry nem tud ide jönni.
-Semmit sem tud tenni! Maradj nyugton vagy nem leszünk kedvesek veled!- mondták idegesen.
Nem mondtam semmit, csak gyorsan előhorgásztam a telefonomat és küldtem egy SMS-t Bettnek:

            Nyugi, semmi bajom nincs, csak egy kis időre nem leszek, hamarosan otthon talizunk!..pussz Bogi.xx


Gyorsan elküldtem és már ki is szálltunk a kocsiból. Egy hotelbe vittek, ahonnan simán haza tudok jutni ha megszököm. Majd kitervelek valamit. Addig is jó kislánynak kell lennem. 
Éreztem, hogy rezeg a zsebem.. SMS-t kaptam.

2014. február 11., kedd

21.rész

Bocsánat, kicsit rövid lett a rész de nem nagyon értem rá.! Bocsánat.! Jó olvasást.:))











Egy óriási üres teret láttunk, tele fogasokkal, polcokkal. Eszméletlen látvány volt.
-Nem gondolod, hogy ez a szoba hasonlít a Londoni szobánkhoz?- kérdeztem Bettől.
-De. szerintem is hasonlít rá.- mondta Bett, majd elszomorodott.

-Hiányoznak a fiúk, ugye?- kérdeztem elszomorodottan.
Nem felelt rá semmit csak bólintott.
-Ne aggódj. Nem sokára megyünk is haza. 2 max három nap!- nyugtattam meg, mire ő is mosolygott.


      Délután...


Bett és én az összes ruháinkat kirakodtuk a szekrényünkbe. Hihetetlenül sok mindent hoztunk el Londonból pár napra. Kicsit elfáradtunk a pakolásba ezért eldöntöttük, hogy megnézünk egy filmet és elmegyünk sétálunk egyet Pesten. Nagy nehezen dűlőre is jutottunk, és a fiúk egyik kedvenc mesefilmjüknél, a Toy Story-nál maradtunk. Nagyon élveztük ezt a másfél órás mesét, ami kevesebbnek tűnt.

-Hát.. a Toy Story-t is kivégeztük. Mehetünk sétálni?- kérdeztem Bettől.
-Indulááás.!- pattant fel a kanapéról és már a cipőjét húzta.

-Anyaaa.! Elmentünk sétálni! Majd jövünk!- kiáltottam anyának, hogy tudja, hogy sétálni mentünk.
-Oké, de vigyázzatok magatokra.. Túl sok veletek egykorú fiú jár az utcán!- mondta anya.
-Vigyázunk! Szia!- mondtam és már csuktam is be az ajtót magunk után.

Az a kellemes nyári szellő simogatta az arcomat, amit mindig is szerettem nyáron. Amikor ilyen jó kis idő van általában kint vagyok a barátaimmal a parkban, vagy éppen fagyizunk a kedvenc helyünkön. De most minden más volt... Nem járt annyi ember az utcán, nem járt semmi autó az úton.... Nagyon furcsa volt... Mi történhetett ennyicske idő alatt?- tettem fel magamban a kérdéseket. Gondolkozásomat Bett zavarta meg.

-Bogi.. ők kicsodák? Azt hiszem.... Félek.- mondta Bett remegő hangon.
-Nyugi. Semmi gond nem lesz. Ha nem nézel rájuk hozzád se fognak szólni. De tudod mit... Menjünk át a másik oldalra és így biztonságosabb lesz.- nyugtattam meg Bettet.
Látszott rajta hogy fél. Félt a fiúktól, akik ott ültek a padon energiaitallal a kezükben. Igaz lehet volt bennük valamennyi alkohol, de szerintem jobban jártunk így, hogy átmentünk az út túloldalára. De talán nem a legjobb ötlet volt.......A fiúk így is észrevettek minket. Nem tudtuk hirtelen merre fussunk.  Átjöttek ők is az út másik oldalára, ahol mi voltunk. Halkan odasúgtam Bettnek, hogy semmi gond nem lesz, csak kicsit vegyük gyorsabbra a tempót. Így is tettünk. De a fiúk csak fütyülni meg ordítozni tudtak nekünk mindenféle butaságot.. Nem tudtak minket utolérni.. Talán ez volt a szerencsénk. Több utcán át sétáltunk, de követtek minket. Letértünk egy kis útra, amerre már nem követtek, mert továbbmentek. A kis út ahova letértünk elhagyatott volt.. Tele volt konténerekkel... Nem mertünk beljebb menni hátha van ott valami.. Vagy valaki.. Ezért gyorsan visszaindultunk hazafelé.. Szedtük a lábunkat hazafele is.. Rossz előérzetem volt...Ami nem jelent jót.... Valaki figyel minket.!